Rókáné asszony keresztelői - népmese

Egyik esztendőben, amikor sok hó hullt, rókáné asszony meg a farkas rettentő ínségbe jutott. Sok szót ejtettek nyomorúságukról, s akkor egy nap így szólt a róka:

- Komám, a legjobb, amit tehetünk, hogy felásunk egy irtást, legyen meg a kenyerünk. Így legalább nem veszünk éhen.
- No, ezt jól kigondoltad, kománé! De mit eszünk, amíg dolgozunk?
- Ezt is eligazítjuk. Malacot hízlalunk, s amint leöljük, munkához látunk.

Disznót hízlaltak hát, levágták és elásták, hogy teremtett lélek rá ne találjon. De jelként kinn hagyták a farkát, nehogy utoljára ők se tudják, hol van.
Munkához láttak akkor. A farkas nekifeküdt és úgy munkálkodott,ahogy csak erejéből kitelt. Rókáné ezzel szemben mit művelt? Kicsavart itt-ott egy-egy csarabot, vagy kitépett egy-egy páfránygyökeret, egy szó, mint száz, úgy tett, mintha dolgozna.
Így tett-vett egy ideig és amikor megehült, amilyen agyafúrt volt, így szólt a farkashoz:

- Hallgasd csak koma! Mintha csak engem hívnának.

És egyik mancsát a füléhez emelte, mintha jobban akarna hallani, és így folytatta:

- Ó, te vagy az komámasszony? Tüstént jövök! Tüstént jövök!

A farkasnak azt mondta:

- Az egyik komaasszonyom hív, legyek keresztanyja a most született fiának. Te is láthatod, nem maradhatok távol. Úgyhogy elmegyek, de egykettőre visszatérek.
- Eredj komámasszony, eredj, mert felebaráti kötelesség!

Ment is rókáné, egyenest az elásott disznóhoz és istenesen belakmározott. Maradt még egy keveset, és amikor úgy vélte, hogy eljött az idő, visszatért az ő ordas komájához és mondta:

- Ó, de fáradt vagyok! Mennyit kell tűrnie az embernek a családjáért!
- Aztán milyen nevet adtatok a legénykének?- tudakolta a farkas.
- Kezdmegecske lett a neve.
- Ez aztán derék – mondta a farkas.

Nekifeküdtek újból az ásásnak, és a szegény farkas, aki derekasan megragadta az ásó nyelét, elfáradt és így szólt rókánéhoz :

- Komámasszony, falhatnánk egy keveset abból a malacból!
- Nem, azt már nem! Ha megtömjük a hasunkat, nem lesz kedvünk ásni. Amondó volnék, érjünk a végére az irtásnak, aztán derekasan belakunk.

Ástak hát tovább, de alig telt belé egy kis idő,a róka ismét úgy tett,mintha hívnák, hogy másik kisdedet tartson keresztvíz alá. Egyenesen a malachoz vezetett az útja és megint csak belakmározott. Akárcsak elsőben. Aztán lefeküdt és jót aludt.
Amint fölébredt, visszatért az ordashoz és azt mondta:

- Micsoda istencsapás ilyen jószívűnek lenni! Alig állok a lábamon! Ezúttal sokkal messzebbre kellett baktatnom.
- Hát akkor pihenj egy keveset, komámasszony. És mondd, milyen nevet adtatok a kicsinek?
- Féledecske. Ezt adtuk neki.
- No, ez még inkább a kedvemre van, mint a másik.

Úgy uzsonnaidő-tájban rókáné asszony ismét úgy tett, mintha egy másik legénykének a keresztelőjébe hívnák. Ehelyett elment az egész maradék disznót bekebelezni.
Jót aludt egyet, aztán visszatért a farkashoz.

- Aztán milyen nevet adtatok a legénykének, komámasszony? – kérdezte az.

Mivel, hogy ez volt az utolsó, Befejezdecske lett a neve.
Munkához láttak újból. Ezúttal a végére is értek,s akkor mentek malacot enni. Amint odaértek, mondta rókánéasszony :

- Te vagy az erősebb, koma, húzd ki a farkától!

A farkas neki is huzakodott és úgy megrántotta, hogy egyből fenékre ült.

- Úgy meghúztam, hogy leszakadt a farka – mondta.

Nekiláttak hát és túrták a földet, de a malac csak nem került elé. Akkor összeakaszkodtak erősen.
A farkas rókánét mosdatta:

- Te etted meg a disznót, amikor keresztelőbe mentél!

Rókáné a farkasra kente. Azt mondta:

- Te, amilyen nagy bélű vagy kilested, amikor egyedül maradtál és mindet föletted!

Utoljára rókáné, hogy véget vessen a pörlekedésnek, azt mondta:

- Nincs mit vitatni. Hogy megtudjuk az igazat, heveredjünk le, s amelyikünknek hamarább kiüt a veríték a hasán, az ette meg a disznót.
- Úgy legyen – hagyta rá az ordas, akinek fölöttébb tiszta volt a lelkiismerete.

Az ám, de íme, mi történt: a szegény farkas úgy megfáradt a töméntelen munkától, hogy amint kinyújtózott, le is koppant a szeme, és olyan hortyogásba kezdett, akár a plébános valamely ünnepnap, mialatt a fondorlatos róka, aki jócskán kipihente már magát annyi alvásban, le se hunyta a szemét.
Amikor úgy gondolta, hogy a farkas már mélyen alszik, föltápászkodott, szép csöndesen mellélopakodott és a hasára pisilt. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszafeküdt. Egy idő múltán tette magát, hogy fölserkent, és addig vackolódott, mígnem a farkas is fölébredt.
Akkor fölkelt és azt mondta:

- Te etted meg a disznót, komám! Nézd csak, hogy kiverte a hasadat a veríték!

Akkor a farkas látva, milyen vizes a hasa, így felelt:

- Tyű, ezek szerint mégis én ettem meg, de úgy, hogy észre se vettem!

Így szedte rá ravasz és becstelen rókáné, a dolgos, ám buta komáját.